2007. 10. 25.

Hogyan tarthatom fenn saját magam és alsóvonalam motiváltságát?

Don Failla válaszol:

Ha megfelelő módon működteted az üzletedet, akkor ez nem jelenthet problémát. Ez egyenesen az üzlet természetéből adódik. Te magad elsősorban azért kapcsolódtál be a Network Marketing üzletbe, mert szeretted volna a kezedben venni életed irányítását. Az motivált, hogy meg akartál valósítani bizonyos anyagi és személyes célokat. Az eredmény saját maga legjobb motivátora. Vagy másképpen fogalmazva: „Semmi nem tehet sikeresebbé, mint maga a siker”.

A sikeres, otthonról irányított üzleted birtoklásából és működtetéséből származó jutalom természete olyan, hogy folyamatosan figyelemmel kísérheted erőfeszítésed konkrét gyümölcseit. Ezzel szemben sok olyan típusú munka van, amelyben állandóan keményen dolgozol, és mégsem érzed soha azt, hogy ténylegesen előrehaladtál. Vagy a bevétel olyan kevés, hogy nem tudsz vele mit kezdeni, vagy a rezsiköltsége felemésztik a hasznot. A Network Marketingben az induláshoz szükséges befektetés csekély, a rezsiköltség minimális, a bevétel pedig igen jelentős.

A motiváltság fenntartásának kulcsa válaszunk első mondatában található: megfelelő kell működtetni az üzletedet! Tanítsd, neveld úgy az alsóvonaladat, hogy sikeresek legyenek. Lásd el őket a legjobb tréning eszközökkel, és támogasd őket. Járjatok szemináriumokra, szellemi műhelyekbe, oktatásokra.
Saját Sistergő Összejöveteleiden és prezentációidon lásd vendégül a szakma legjobb motivációs előadóit és szakértőit. Hívd fel rendszeresen az embereidet, hogy tudják: elkötelezted magad a sikerességük mellett. Végül de nem utolsó sorban, élvezd azt a szabadságot és anyagi bőséget, amit a hálózatépítés biztosít számodra.
Golfozz, utazz, csónakázz, teniszezz, tegyél bevásárló körutakat, és vezess olyan autót, amilyet mindig szerettél volna. Akármi történik is, jutalmazd meg magad.

Rászolgáltál!

Don Failla

Kapcsolódó cikk: Miért kell alsóvonalat kiépíteni?...nem lenne egyszerűbb csak eladni a terméket?



Legyél Ura Életednek! Most otthoni tanfolyam keretében megtanulhatod Don Faillától:
- Hogyan szponzorálj és építs hálózatot nagyobb távolságban is.
- Hogyan indítsd el és másold network marketing üzletedet.
- Hogyan taníts egy új indulónak 10 perc alatt eleget ahhoz, hogy el tudjon kezdeni szponzorálni.
- Hogyan működik a Rendszer?
- Hogyan építsd az üzleted vidáman, gyorsan és egyszerűen.
- Hogyan építs visszatérő jövedelmet.
- Hogyan működik a “Sistergő találkozó”

Az otthoni tanfolyam megrendeléséhez
mlmsiker.hu

1 megjegyzés:

koronaklub írta...

Tudom, hogy a hálazatépítő én vagyok, de nem ártana ha még részletesebben tudnám, hogy hogyan találjak megfelelő társakra? Mivel egy hálózatban nem csak egy tag van. Ugye attól hálózat, hogy többen vannak benne! Várom szeretettel a hasznosítható ötleteket! Végh Magdolna